KÉK HÍREK

rendor 02A Fonyódi Rendőrkapitányság, valamint a Marcali Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást S. József 57 éves balatonmáriafürdői lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2013. szeptember 6-án 11 óra 25 perckor a lengyeltóti járőrök Fonyód külterületén, a 6701 számú úton igazoltattak egy járművezetőt.

A férfival szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív eredményt jelzett, ezért további mintavételre előállították a Fonyódi Rendőrkapitányságra. S. József vezetői engedélyét bevonták, majd ellene – szabadlábon hagyása – mellett eljárást indítottak.

Később, aznap este 18 óra 58 perckor Balatonmáriafürdő belterületén a járőröknek feltűnt egy bizonytalan úttartással közlekedő személygépkocsi. A megkülönböztető fény- és hangjelzés használatával a gépkocsi után hajtottak, azonban annak vezetője a rendőri jelzés ellenére nem állt meg és gyorsítani kezdett. A balatonkeresztúri rendőrök azonban utolérték a járművezetőt, aki csak többszöri felszólításra volt hajlandó alávetni magát az ellenőrzésnek. S. Józseffel szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív értéket jelzett, ezért elállították a Marcali Orvosi Ügyeletre.

Az igazságügyi vegyészszakértői vélemények alapján S. József mindkét esetben szeszesitaltól befolyásolt állapotban vezette járművét a közúti forgalomban.

A Fonyódi Rendőrkapitányság, valamint a Marcali Rendőrkapitányság a nyomozást befejezte és az ügyben keletkezett iratokat 2013. október végén bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Fonyódi Járási Ügyészség és a Marcali Járási Ügyészség részére.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.