Fő tartalom átugrása

Bíróság elé állítási javaslat Nagyatádon

Írta: Somogy MRFK
Megjelent: 2015. január 27. Kedd, 15:22

vad1 1

Négy nagyatádi fiatal felelhet tettéért a Nagyatádi Járási Ügyészség előtt.

A Nagyatádi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya nyomozást folytatott négy nagyatádi lakos ellen egy rendbeli garázdaság bűntett és egy rendbeli könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. január 1-jén 6 óra 30 perc és 6 óra 45 perc közötti időben B. Márk és társai, P. Richárd, H. Edina és L. Roland nagyatádi lakosok Nagyatádon egy üzlet előtti járdán előzetes konfliktus nélkül megtámadtak, illetve tettleg bántalmaztak egy szintén helyi férfit. A sértettnek a bántalmazás következtében – az orvosi vélemény alapján - 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülései keletkeztek. A 25 éves B. Márkot, a 20 éves P. Richárdot és a 18 éves L. Roland Eriket, valamint H. Edinát gyanúsítottként hallgatták ki, majd szabadon távozhattak.

A nagyatádi rendőrök a nyomozást a napokban befejezték és az ügyben keletkezett iratokat – bíróság elé állítási javaslattal – megküldték a Nagyatádi Járási Ügyészségnek.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb