A bajba jutottakon a balatonkenesei vízirendőrök segítettek
Írta: Somogy MRFK
Megjelent: 2015. augusztus 20. Csütörtök, 08:19
A balatonkenesei vízirendőrök 2015. augusztus 19-én 19 óra 55 perckor, elsőfokú viharjelzés idején az Alsóörs előtti vízterületre vonultak, mivel egy elektromos kishajó vezetője kért segítséget.
Az 50 éves győri férfi elmondta, hogy a hajó motorja meghibásodott, így azzal a partot elérni nem tudta. Az egyenruhások a hajót vontára vették, és a rajta lévő öt személlyel együtt a balatonfüredi kikötőben biztonságba helyezték.