Fő tartalom átugrása

Cserbenhagyó autóst keresnek Kaposváron

Írta: Somogy MRFK
Megjelent: 2015. október 15. Csütörtök, 16:23

rendor

A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 14010/2090/2015. bűnügyi számon eljárást folytat. A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. október 10-én 19 óra 23 perc körüli időben ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen típusú, színű és forgalmi rendszámú járművével közlekedett Kaposvár belterületén a 48-as Ifjúság útján.

 

A Petőfi utcai kereszteződéshez érve – a jelzőtáblával és útburkolati jellel kijelölt – gyalogos átkelőhelyen áthaladva azonban nem biztosított elsőbbséget a neki balról jobbra áthaladó gyalogosoknak. Az autós közülük egy személyt elsodort, aki a járdára, egy másik gyalogosra esett. A balesetet okozó járművezető megállás, segítségnyújtás és adatai hátrahagyása nélkül a helyszínről a Füredi utca irányába elhajtott. A balesetben mindkét gyalogos megsérült.

 

Kérjük mindazok jelentkezését, akik az eseményt látták, vagy az ismeretlen járművezetőről információval rendelkeznek. Jelentkezni lehet személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányságon (7400 Kaposvár, Szent Imre utca 12.), vagy hívják a Tevékenység-irányítási Központot a 06-82-502-700-as telefonszámon, illetve névtelenségük megőrzése mellett tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8-16, p: 8-13), továbbá a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb