Skip to main content

Lovat, motoros fűkaszákat loptak

Írta: Somogy MRFK
Megjelent: 2015. november 01. Vasárnap, 07:23

rendor

A Nagyatádi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy csurgói és két lábodi lakos ellen.

 

Amint arról korábban hírt adtunk, 2015. május 21-én 17 óra és 2015. május 22-én 5 óra közötti időben Jákóban, egy villanypásztorral körbekerített területről ismeretlen tettesek egy lovat tulajdonítottak el. Ugyanebben az időszakban szintén ismeretlenek Csurgón, egy önkormányzati raktár ajtajáról levágták a lakatot és onnan motoros fűkaszákat loptak el.

 

A Csurgói Rendőrőrs állománya azonnal megkezdte az adatgyűjtést és tanúkutatást, amelynek eredményeképpen azonosítottak és elfogtak egy 22 éves csurgói, valamint egy 45 éves és egy 46 éves lábodi lakosokat, akik a szerszámgépek eltulajdonításával gyanúsíthatóak.

 

Az adatgyűjtés alkalmával információ merült fel arra vonatkozóan is, hogy a lovat a fiatalember és 46 éves társa vezette el a legelőről, majd egy utánfutós autóval elvitték, és a fűkaszákkal együtt eladták. A nyomozók a Hobolon megtartott házkutatás keretében megtalálták és lefoglalták az eltulajdonított állatot és a gépeket.

 

A rendőrök V. R.-t, Cs. L.-t és L. V.-t gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek az előzetes letartóztatásuk indítványozására. A három férfi előzetes letartóztatását a Kaposvári Járásbíróság 2015. június 8-án elrendelte.

 

A rendőrség a nyomozást 2015. október 29-én befejezte, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Nagyatádi Járási Ügyészségnek.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb