Fő tartalom átugrása

Falopás lett a gombaszedésből

Írta: Somogy Megyei Fõügyészség.
Megjelent: 2015. november 10. Kedd, 04:53

ugyeszseg logo kicsiA Kaposvári Járási Ügyészség lopás vétségének kísérlete miatt emelt vádat két férfival szemben, akik a más tulajdonában lévő fát akarták saját hasznukra értékesíteni.

 

Az I. r. vádlott Kercseliget közelében lévő erdőben gombát szedett, amikor észrevette, hogy a közelben több m3 – más személy tulajdonában lévő – tűzifa van kivágva és sarangba rendezve. Az I. r. vádlott ekkor határozta el, hogy a kitermelt fát jogtalanul eltulajdonítja úgy, hogy azt sajátjaként feltüntetve eladja.

 

Ezen cselekményébe vonta be a II. r. vádlottat. A vádlottak ezután egy fakereskedővel kötöttek megállapodást a kivágott, összesen csaknem 400.000,-Ft értékű tűzifa eladására. A fakereskedő a vádlottaknak összesen 325.000,-Ft-ot fizetett meg, az I. r. vádlott pedig valótlan néven és valótlan tartalommal szállítólevelet adott át a kereskedőnek a fa szállítására. 2015. szeptember 4. napján a fakereskedő 35.000,-Ft értékű tűzifát szállított el az erdőből, a további mennyiség felrakodását másnap kezdte meg, ekkor azonban a rendőrök igazoltatták, így több tűzifát a helyszínről elszállítani nem tudott.

 

A büntetett előéletű vádlottak előzetes letartóztatásban vannak, a Kaposvári Járási Ügyészség velük szemben végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb