Skip to main content

Súlyos testi sértés Kaposváron, lopás kísérlet Siófokon

Írta: Somogy MRFK
Megjelent: 2016. április 12. Kedd, 08:51

rendor

Kaposváron, egy parkolóban 2016. április 11-én 8 óra körüli időben egy 46 éves hetesi lakos előzetes szóváltást követően több alkalommal arcon és fejen ütött egy másik férfit.

 

A sértett a bántalmazás következtében – az elsődleges orvosszakértői vélemény alapján – nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A Kaposvári Rendőrkapitányság nyomozói P. Tibort súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, aki az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet.


 

A Siófoki Rendőrkapitányság lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást folytat egy berhidai lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. április 11-én 10 óra körüli időben egy siófoki áruházban a 21 éves fiatalember egy mobiltelefont vitt a próbafülkébe. A készülékről az áruvédelmi eszközt lefeszítette, majd a telefont a tartozékaival együtt az üzletben elrejtette azzal a szándékkal, hogy azokat a későbbiekben eltulajdonítja.

 

A biztonsági őr azonban cselekménye közben tetten érte és értesítette a rendőrséget. A helyszínre érkező körzeti megbízottaknak a férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését. Az egyenruhások K. Kálmánt elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A fiatalember az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb