Fő tartalom átugrása

Garázdaság és testi sértés Marcaliban

Írta: Somogy MRFK
Megjelent: 2016. május 28. Szombat, 10:42

rendor

A Marcali Rendőrkapitányság garázdaság bűntett, valamint könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy helyi lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint Marcali belterületén M. Piroska 2016. április 2-án a kora esti órákban előzetes szóváltást követően arcon ütötte, majd a hajánál fogva megrángatta szomszédasszonyát.

 

A bántalmazás következtében a sértett - az orvosszakértői vélemény alapján - 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. A nyomozók a 33 éves nőt gyanúsítottként hallgatták ki, aki az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetett.

 

A Marcali Rendőrkapitányság az eljárást a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Marcali Járási Ügyészségnek.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb