„Apa tűzoltó, az én szuperhősöm”

Magyarországon 1994-ben mozgalom indult az Apák napja meghonosítása érdekében, de nem lett olyan ismert ünnep, mint az Anyák napja.
A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állománya azonban hagyományteremtő szándékkal megünnepelte az Apák napját, június 19-én a laktanyákban köszöntötték fel a gyermekek a tűzoltó édesapákat. Apára ugyanolyan szükségük van a gyerekeknek, mint az édesanyjukra. Napjainkban ráadásul a „modern” apukák a gyermeknevelést már közös feladatnak tekintik, részt vesznek a háztartási feladatokban, sőt tűzoltói hivatásuk révén életeket, értékeket mentenek nap, mint nap. Ezért meglepetés Apák napját szervezett az igazgatóság a tűzoltóságokon, hatalmas összefogásban a „tűzoltó feleségekkel”.
A marcali laktanyában tartott „Apák napi” ünnepségre érkező édesapák nagy meglepetésére gyermekeik szívhez szóló versekkel örvendeztették meg őket. Rímekbe foglalva elhangzott az is, a kisfiúk olyanok lesznek, mint az édesapjuk, s hogy mennyire fontos minden gyermek számára az apai ölelés. A laktanya ezt követően nevetéstől volt hangos, hisz lufi fújó versenyt szerveztek az édesapáknak, sőt bekötött szemmel kellett felismerniük saját csemetéjüket. A délelőtt - gitárszóló kíséretében - közös énekléssel zárult.
A galériához kattintson a képre!


















