Fő tartalom átugrása

Kést szorított nevelt lánya nyakához

Írta: Somogy Megyei Főügyészség
Megjelent: 2016. november 11. Péntek, 04:36

Ugyesz

Kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség egy kaposkeresztúri férfival szemben, aki állandó és egyre fokozódó agresszív viselkedésével veszélyeztette élettársa 12 éves lányának fejlődését.

 

A vádlott és élettársa közösen nevelték az asszony korábbi kapcsolatából született két lányt, valamint két kisebb közös gyermeküket. A legidősebb kislány 2015 februárjában állami gondoskodásba került, mert a vádlott rendszeresen bántalmazta, emiatt büntetőeljárás is indult vele szemben.

 

2015 decemberétől az italozó vádlott agressziója élettársa kisebbik lánya ellen fordult. Rendszeresen szidalmazta, egyre több házimunka elvégzését követelte tőle, őt hibáztatta a fokozott családgondozói ellenőrzések és az ellene folyó büntetőeljárás miatt. A gyereket többször ököllel bántalmazta, nyakához kést szorítva fenyegette.

 

A vádlott magatartásának az vetett végett, hogy a sértettet nevelőszülőnél helyezték el.

 

Az ügyészség az előzetes letartóztatásban lévő férfival szemben végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb