Fő tartalom átugrása

Veréssel vettek elégtételt sérelmeikért Marcaliban

Írta: Somogy Megyei Főügyészség
Megjelent: 2016. november 16. Szerda, 11:34

Ugyesz

A Marcali Járási Ügyészség csoportosan elkövetett garázdaság bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt három keszthelyi és egy somogysámsoni férfival szemben, akik Marcaliban sérelmeik megtorlásaként megverték egy haragosukat.

 

A vádlottak 2016. július 6. napján a délutáni órákban lakóhelyükről Marcaliba utaztak azért, hogy a három keszthelyi férfit ért fenyegetések és bántalmazás miatt elégtételt vegyenek. A város egyik legforgalmasabb utcájában egy vendéglátóhely teraszán odamentek az egyik – általuk vélt – elkövetőhöz, körbe állták, kérdőre vonták, majd pedig ököllel ütlegelték. A bántalmazott férfi könnyű sérüléseket szenvedett.

 

Eközben az egyik vádlott a sértett asztaltársaságában lévő másik férfit is ököllel úgy megütötte, hogy súlyos töréses sérüléseket szenvedett.

 

Három – többszörösen büntetett előéletű – vádlott előzetes letartóztatásban van, velük szemben az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás, míg negyedik társukkal szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb