Fő tartalom átugrása

Az alparancsnoki beosztás is nagy felelősséggel jár

Írta: SMKI
Megjelent: 2016. december 06. Kedd, 10:42

20161205 141848

A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság december ötödikén, Barcson tartott továbbképzést a megye tűzoltóparancsnok-helyetteseinek és szolgálatparancsnokainak, azaz az úgynevezett alparancsnoki állománynak.

 

A képzés célja a vezetők készségeinek fejlesztése, a beosztotti állománnyal történő kapcsolattartás hatékonyabbá tétele, továbbá a felkészítésen megszerzett információk mindennapi munkába történő beépítése. Az alparancsnoki kar tájékoztatást kapott a vezetői elvárásokról, a kárhelyszíni parancsnoki felelősség kérdésköréről. A képzés résztvevői kielemeztek egy korábbi tűzesetet, s megvitatták annak tapasztalatait.

 

A napirendi pontok közt szerepelt még az ellenőrzések tapasztalatairól és a parancsnoki gondoskodás gyakorlati megvalósulásáról szóló előadás. Fontos – hangzott el a felkészítés során – az állomány rendszeres gyakoroltatása, amelyekhez a megfelelő helyszín megválasztása és az előkészületek, valamint a gyakorlattervek készítése, majd a gyakorlat értékelése is a parancsnok feladata. Ezért a továbbképzésen nagy hangsúlyt kapott a vezetői késségek fejlesztése, a kommunikációs csatornák használata, az állomány napi feladatellátásának hatékony.

 

Az elméleti rész után az állomány kielemezte egy szituációs gyakorlat menetét, majd egy helyszíni bejárás után az alparancsnokok „kívülről” látták, és értékelhették mások feladat végrehajtását és nem utolsó sorban megoszthatták egymással tapasztalataikat. Fotó: Barcs HTP

 

A galériához kattintson a képre!

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb