Fő tartalom átugrása

Somogy megyei baleseti összesítő

Írta: Somogy MRFK
Megjelent: 2017. április 07. Péntek, 07:55

rendor

Az elmúlt 24 órában a rendőrök négy anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

 

Balatonendréd külterületén, a 6501-es számú út 12+600-as kilométerszelvényében 2017. április 6-án 5 óra 50 perc körül egy gépkocsi szarvast ütött el. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

 

Kaposváron, a Biczó Ferenc közben egy személyautó vezetője 2017. április 6-án 10 óra 20 perc körül a parkolóból történő kiállása során nem biztosított elsőbbséget az úton közlekedő személygépkocsinak és összeütköztek. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

 

Nagyatádon, a Széchenyi téren 2017. április 6-án 11 óra 20 perc körül egy parkolóban ismeretlen személy járművével nekiütközött az ott szabályosan leállított személygépkocsinak, majd adatai hátrahagyása nélkül a helyszínt elhagyta. A balesetben személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

 

Kiskorpád és Somogysárd között, a 6702-es számú út 2+800-as kilométerszelvényében 2017. április 6-án 23 óra 50 perc körül egy gépjármű vadat ütött el. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb