Fő tartalom átugrása

Befejeződött a XIV. Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa

Írta: Somogy MRFK
Megjelent: 2017. április 27. Csütörtök, 18:49

img 6538

Az országos döntőnek Kaposváron adott otthont, ahol 20 csapat mérte össze tudását.

 

Az ORFK - Országos Balesetmegelőzési Bizottság által meghirdetett „Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa” versenyének országos döntője 2017-ben Kaposváron került megrendezésre, amelyet a Somogy Megyei Balesetmegelőzési Bizottság szervezett meg. A versenyt 2017. április 25-én ünnepélyes keretek között Kaposváron, a Kossuth téren dr. Piros Attila r. dandártábornok, Somogy megye rendőrfőkapitánya nyitotta meg, amelyet az Ametiszt táncegyüttes bemutatója színesített.

 

A közlekedésbiztonsági rendezvény célja a középiskolás korosztály baleseteinek csökkentése, szabályismeretük elmélyítése volt. A megmérettetésben az ország valamennyi megyéjéből 60 fő középiskolás fiatal vett részt. A diákok 2017. április 25-én elméleti, 26-án ügyességi és szabályossági gyakorlati versenyszámokban mérték össze tudásukat.

 

Az eredményhirdetésen és a nyeremények átadásában 2017. április 27-én részt vett Pungor János r. ezredes, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese, Szádvári József r. alezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály kiemelt főreferense, valamint Benke Ottó r. alezredes, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője, továbbá a rendezvény támogatói.

 

Pungor János r. ezredes a verseny zárásaként gratulált a nyerteseknek, megköszönte a felkészítő tanárok, szervezők, társszervek (Magyar Vöröskereszt Somogy Megyei Szervezete, Somogy Megyei Kormányhivatal) és a helyi autósiskolák munkáját, akik segítségével egy sportszerű és színvonalas megmérettetésen vehettek részt a diákok.

 

A verseny az alábbi eredményekkel zárult:

 

Kerékpáros egyéni helyezések:
Fedecsku Balázs (Szabolcs – Szatmár - Bereg megye)
Bajzáth Márton (Jász – Nagykun – Szolnok megye)
Németh Bence (Vas megye)

 

Segédmotor-kerékpár egyéni helyezések:
Péter Attila (Heves megye)
Nagy Csaba (Békés megye)
Szilágyi Károly (Csongrád megye)

 

Személygépkocsi egyéni helyezések:
Böröczi Áron (Somogy megye)
Daróczi Dániel (Budapesti Rendőr-főkapitányság)
Pocsai Gergely (Bács - Kiskun megye)

 

Csapatverseny:
Heves megye (Péter Attila, Péter Gábor, Agócs Dániel)
Somogy megye (Lukics Gábor, Fritz Eszter, Böröczi Áron)
Jász – Nagykun – Szolnok megye (Szilágyi Márk Gergő, Bajzáth Márton, Kalmár Richárd)

 

Képek és videó itt elérhető!

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb