Fő tartalom átugrása

Somogy megyei baleseti összesítő

Írta: Somogy MRFK
Megjelent: 2017. augusztus 27. Vasárnap, 09:31

N3201683 0

Az elmúlt 24 órában a rendőrök két személyi sérüléssel járó, valamint öt anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

 

 

N3201689 0

Az M7-es autópálya 123. kilométerszelvényben közlekedett 2017. augusztus 26-án 7 óra 30 perc körül egy teherautó vezetője, aki feltehetően nem tartott kellő követési távolságot, amelynek következtében nekiütközött az előtte haladó személygépkocsinak. A baleset során az autó két utasa – az elsődleges orvosi vélemény alapján – 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. Az eset körülményeit a Balatonvilágosi Autópálya Alosztály vizsgálja.

N3289393

Balatonfenyves belterületén, a 7-es számú főútvonal 155. kilométerszelvényében 2017. augusztus 26-án 11 órakor egy kapubejáróból kanyarodott ki a főútra egy személyautó sofőrje, amikor összeütközött egy Fonyód irányába közlekedő személygépkocsival. A baleset következtében - az elsődleges orvosi vélemény alapján - két személy szenvedett 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülést. Az eset körülményeit a Fonyódi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

N3289395

A megye területén az elmúlt 24 órában további öt anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb