Fő tartalom átugrása

Továbbra is az előzési tilalom érvényre juttatása a cél

Írta: Somogy MRFK
Megjelent: 2017. december 14. Csütörtök, 14:47

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai 2017. december 13-én 9 óra és 18 óra között közúti ellenőrzéseket hajtottak végre az M7-es autópálya Somogy megyei szakaszán. Az intézkedés elsősorban a nehéz tehergépkocsik előzési tilalmának ellenőrzésére irányult.

 

Az ellenőrzés időszakában a rendőrök szabálytalan előzés miatt összesen hat járművezetővel szemben szabtak ki helyszíni bírságot, továbbá - a gyorsított szabálysértési eljárás lefolytatása céljából - három külföldi gépkocsivezetőt állítottak elő.


Ismételten felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy tilos előzni az azonos irányú forgalom számára két forgalmi sávval rendelkező autópályán és autóúton 6 óra és 22 óra között - a 7500 kilogrammot - meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsival, vontatóval, valamint e járműből és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel!

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb