Fő tartalom átugrása

Bíróság előtt kell felelni a kaposvári betörőnek

Írta: Somogy MRFK
Megjelent: 2017. december 15. Péntek, 11:31

N3512200 0

2017. november 17-én 14 óra 39 perckor betörésről érkezett bejelentés a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába. A bejelentő elmondása szerint arra ébredt fel, hogy a ház bejárati ajtaját valaki nagy erővel rugdalta, ezért lejött az emeletről és látta, hogy egy férfi be akart törni.

 

Ekkor azonnal visszament a szobájába, tárcsázta a segélyhívót, miközben üvegcsörömpölést hallott. A rendőrségi ügyeletes kérésére a riadt kaposvári nő bezárkózott az egyik szobába, végig vonalban maradt és közvetítette az eseményeket.

 

A járőrök a bejelentéstől számított 7 percen belül a helyszínen elfogták F. Istvánt és előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra. A nyomozók a 35 éves férfit lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, majd a Kaposvári Járásbíróság elrendelte az előzetes letartóztatást.

 

A Kaposvári Rendőrkapitányság a nyomozást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészségnek küldte meg.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb