Fő tartalom átugrása

4 év börtönt kaptak a csalárd hitelközvetítők

Írta: Somogy Megyei Főügyészség
Megjelent: 2018. október 16. Kedd, 09:37

Ugyesz

A Somogy Megyei Főügyészség vádemelését követően, a Kaposvári Törvényszék – 21 tárgyalási nap után – bűnösnek mondta ki különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettében azt a két hitelközvetítő céget működtető vádlottat és 13 társukat – köztük egy ingatlanforgalmi szakértőt -, akik anélkül vettek fel kisvállalkozások számára kiírt pályázaton igényelhető hiteleket, hogy azokat vissza akarták volna fizetni.

 

A Somogy Megyei Vállalkozói Központ Közalapítvány államilag kamattámogatott hitelek folyósítására írt ki pályázatot mikro, kis és közepes vállalkozások számára. A vádlottak az ismeretségi körükben lévő vállalkozókat rábírtak arra, hogy a hitelösszegek csalárd megszerzése érdekében nyújtsanak be pályázatot olyan eszközök beszerzésére, amivel már eleve rendelkeztek a cégek, vagy a fiktív gépvásárlások megtörténtét az általuk beszerzett hamis számlákkal igazolják. Volt olyan vállalkozás is, amit kifejezetten a bűncselekmény elkövetésére hoztak létre.

 

A pályázat benyújtásának feltétele volt ingatlan fedezet megléte, ezért az I. és a II. rendű vádlottak az ügyletbe bevonták az értékbecslőként dolgozó III. rendű vádlottat is, aki a vállalkozások ingatlanait jelentősen túlértékelte.

A vállalkozó vádlottak a megítélt hiteleket nem törlesztették, hanem a folyósított összegen az I. és II. rendű vádlottakkal megosztoztak. A vádlottak ezzel a módszerrel összesen 191 millió forint vagyoni hátrányt okoztak.

 

A Kaposvári Törvényszék az I. és II. rendű vádlottakat – akik egészen a bírósági szakig előzetes letartóztatásban voltak – egyaránt 4 év végrehajtandó börtönbüntetésre, 1 millió, illetve 800.000 forint pénzbüntetésre, valamint 7 év közügyektől eltiltásra ítélte, míg a III. rendű vádlottal szemben 1 év felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki és 2 évre eltiltotta az ingatlanforgalmi szakértői foglalkozás gyakorlásától. A vállalkozóként tevékenykedő vádlottakat felfüggesztett szabadságvesztésre, illetve pénzbüntetésre ítélte a bíróság, továbbá a vádlottak többségével szemben nagyobb összegű vagyonelkobzást is elrendelt.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb