KÉK HÍREK
mtksz-allas

capture 20210512 091313

A Marcali Járási Ügyészség kisebb értékre, magán- és közokiratok, valamint készpénz-helyettesítő fizetési eszközök egyidejű elvételével elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat azzal a nővel szemben, aki két héttel a szakításukat követően besurrant a korábbi élettársa házába, hogy ellopja a pénztárcáját és mobiltelefonját.

 

 

A 63 éves nő 2021 február elején, kapcsolatuk megszakadását követően költözött el az élettársa balatonszentgyörgyi házából, azonban a haragos elválás miatt nem sokkal később azzal a céllal tért vissza, hogy bosszúságot okozzon a volt párjának. Mivel kellő helyismerettel rendelkezett, a vádlott a kerítésen átmászva az udvarról körülbelül egy órán át észrevétlenül figyelte az ekkor is a házban tartózkodó sértettet, majd egy sétabottal elfordította a házra felszerelt biztonsági kamerát.

 

Amikor a sértett felment az emeletre, a nő a nyitott ajtón keresztül beosont a házba, ahonnan egy igazolványokat és bankkártyákat tartalmazó pénztárcát, valamint egy mobiltelefont vitt magával összesen 277.500 forint értékben. A jogtalanul eltulajdonított értékeket a vádlott azonban nem sokáig tartotta magánál, azokat egy közeli strandon a Balatonba dobta.

 

Az eseményeket a szomszéd házra felszerelt biztonsági kamera rögzítette, a felvételek alapján a marcali nyomozók rövid időn belül azonosították és elfogták az elkövetőt, aki a bűncselekmény elkövetését beismerte.

 

A Marcali Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség büntetővégzés meghozatalára irányuló kezdeményezéssel pénzbüntetés kiszabására és vagyonelkobzás alkalmazására tett indítványt a vádlottal szemben.

 

A biztonsági kamera felvételei itt tekinthető meg:

 

 

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.