KÉK HÍREK

collage 6

Az idei évben a gyermekek biztonságtudatos nevelésére helyezték a hangsúlyt a baleset-megelőzési szakemberek.

 

 

Május 11-ét 2015 óta, azaz nyolc éve tartjuk számon a közlekedési kultúra napjaként. Nyolc évvel ezelőtt ezt a napot választották a baleset-megelőzési szakemberek annak mementójául, hogy a közúti közlekedés minden résztvevője megértse és megszívlelje, hogy az utak biztonságáért, a balesetek elkerüléséért a legtöbbet mi magunk, a közlekedők tehetünk azzal, hogy a szabályokat betartva, türelmesen, egymásra odafigyelve, toleranciát és empátiát mutatva veszünk részt a közlekedésben.

 

Ennyi kell ahhoz, hogy a baleseteink legtöbbjét elkerüljük, és akár gyalogosan, akár kerékpárra, vagy a volán mögé ülve azt érezzük; „Biztonságban vagyok!”.

 

A biztonságtudatos közlekedésre való felkészítést nem lehet elég korán kezdeni, ezért az SMRFK - Somogy Megyei Baleset-megelőzési Bizottság és társszerveik, a Közlekedéstudományi Egyesület, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Magyar Közút Nonprofit Zrt., a Volánbusz Zrt., és a Somogy Megyei Kormányhivatal szakemberei az idei évben megyeszerte hat városban - Kaposváron, Siófokon, Fonyódon, Marcaliban, Nagyatádon, valamint Barcson - iskolás és óvodás fiatalok figyelmét hívták fel a szabályos közlekedésre. A résztvevőket baleset-megelőzési előadások, játékos ügyességi feladatok, vetélkedők, valamint további hasznos és szórakoztató programok várták.

 

Az emléknap alkalmából az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottsága és a Nemzedékek Biztonságáért Közhasznú Alapítvány közösen szervezett díjátadó ünnepséget Budapesten a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ (ROKK) Rendőrségi és Szabadidő Központjában. A rendezvényen, a szakterületen nyújtott kiemelkedő teljesítményéért két somogyi kollégánkat is megjutalmazták.

Bicikli 16 of 18

Regman-Vörös Ilona főtörzsőrmester, a Fonyódi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának járőrparancsnoka, és Pusztai Zoltán törzszászlós a Siófoki Rendőrkapitányság Balatonföldvári Rendőrőrsének körzeti megbízottja vehetett át szakmai díjkét egy-egy kerékpárt.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.