KÉK HÍREK

capture 20220805 235110

Különböző szolgáltatásokról szóló hamis számlákkal összesen több mint 800 millió forint áfát tüntetett el egy főként reklám- és marketingcégekből álló nyugat-dunántúli számlagyár. A Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) a bűnszervezet négy tagját őrizetbe vette, a Zalaegerszegi Járásbíróság pedig elrendelte letartóztatásukat.

 

 

A strómanok nevére bejegyzett cégeket a háttérből egy kifejezetten adócsalásra alakult bűnszervezet irányította. A gyakran cserélgetett társaságok több mint száz megrendelőnek állítottak ki fiktív számlákat, akik így csökkenteni tudták fizetendő áfájukat. A pusztán papíron nyújtott szolgáltatások ellenértékét a banda, jutalék ellenében, készpénzben visszafizette a megrendelőknek.

 

A hamis számlákon kezdetben reklámfelület-értékesítést és online marketinget tüntettek fel, később az önjelölt reklámszakemberek szabadjára engedték kreativitásukat, és sorra születtek a „kamuszámlák” fenyő fűrészáru értékesítéséről, gépi földmunkáról vagy éppen belsőépítészeti munkáról. A számlákat kiállító fantomcégek nem rendelkeztek a számlázott munkák teljesítéséhez sem alkalmazottakkal, sem eszközökkel.

 

A számlagyár irányítói és megrendelői ezzel a módszerrel összesen több mint 860 millió forint áfát tettek zsebre, többen közülük ebből költekeztek, luxuscikkeket, autókat, hajókat vásároltak. Azzal viszont nem számoltak, hogy az Online Számla rendszerben a NAV munkatársai minden egyes elektronikus számlát látnak már a kiállítás pillanatában.

 

Az alapos felderítőmunka után a nyugat-dunántúli nyomozók egy nap alatt 28 helyszínen csaptak le, a bűnszervezet vezetőjét a NAV MERKUR bevetési egysége ébresztette. A NAV informatikusai még a szemetes legaljáról előkerült, igencsak megviselt okostelefonról is mentettek le fontos bizonyítékokat. A nyomozók végül 12 személyt hallgattak ki gyanúsítottként, lefoglaltak 19 járművet, köztük 3 motoros kishajót, több tízmillió forint készpénzt, valamint ingatlanokat, egy teljes péküzemet, és bankszámlákat zároltak több mint 1,3 milliárd forint értékben.

 

A bűnszervezet irányítói az üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalásért akár 20 év börtönt is kaphatnak.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.