Skip to main content

Rövid időn belül több pincét is feltörtek

Írta: Somogy Megyei Főügyészség
Megjelent: 2022. augusztus 11. Csütörtök, 09:05

kép12

A Nagyatádi Járási Ügyészség kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a három fiatal férfival szemben, akik sorozatosan követtek el vagyon elleni bűncselekményeket a taranyi szőlőhegyen.

 

 

A húszas éveikben járó vádlottak 2021 januárjában összesen kilenc sértettet károsítottak meg oly módon, hogy a lakatok leverését és az ajtók befeszítését követően behatoltak a pincékbe, illetve az azokhoz tartozó melléképületekbe, majd főként szerszámokat, kisgépeket, továbbá más, fémből készült berendezési tárgyakat loptak el összesen 552.525,- Ft értékben.

 

A nagyatádi rendőrök széleskörű adatgyűjtést követően végül azonosították és elfogták az elkövetőket, a nyomozás során elvégzett házkutatások során pedig még az ellopott értéktárgyak egy részét is megtalálták.

 

A Nagyatádi Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség a vádlottakkal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására, valamint pártfogó felügyelet és vagyonelkobzás elrendelésére tett indítványt.

 

A felhasznált fényképet a nyomozó hatóság a helyszíni szemle során készítette.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb