Skip to main content

Gomba helyett agancsot vittek haza

Írta: Somogy Megyei Főügyészség
Megjelent: 2022. augusztus 15. Hétfő, 08:19

trofea

A Marcali Járási Ügyészség vagyon elleni bűncselekmények miatt emelt vádat azokkal a férfiakkal szemben, akik közül ketten megtalálták és ellopták az agancsot, míg társuk a trófeát megvásárolta annak ellenére, hogy tisztában volt az agancs eredetével.

 

 

A vád szerint a testvérpár 2021 novemberében gombászni ment a Marcali környékén lévő lakóhelyükhöz közeli erdőbe, ahol egy ismeretlen okból elhullott, a helyi vadásztársaság tulajdonában lévő gímszarvas bikát találtak. A férfiak későbbi értékesítés céljából az állat 300.000 forint értékű trófeáját levágták és otthonukba vitték.

 

A testvérek rövid időn belül találtak vevőt, akinek elmondták, hogy az agancs lopásból származik, de a férfi így is megvásárolta 100.000 forintért a trófeát.

 

Az ügyészség a Marcali Járásbíróságra benyújtott vádiratában a testvérekkel szemben elzárást, illetve pénzbüntetést, míg a vevővel szemben felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott.

 

A képet egy tanú bocsátotta a marcali rendőrök rendelkezésére, amelyen a megtalálás után az egyik elkövető a vad trófeájával fényképezkedik.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb