Fő tartalom átugrása

A véradás az önzetlenség legszebb formája!

Írta: SMKI
Megjelent: 2022. október 13. Csütörtök, 14:02

63468c3bc1f647.90404187

Volt, aki első alkalommal, volt, aki már huszadjára élhette át a segítségnyújtás ezen formájának élményét a Katasztrófák Csökkentésének Világnapján, amely alkalomból idén is országos véradást szervezett a katasztrófavédelem.

 

 

A szervezet somogyi munkatársainak segítségével összesen csaknem 20 liter vért tudtak levenni az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt szakemberei.

 

Nekünk mindössze néhány perc volt a 450 milliliter vér adása, de lehet, hogy ez másnak az életet jelenti…

 

Az Egyesült Nemzetek Szervezete 1989-ben jelölte ki a Katasztrófák Csökkentésének Világnapját, amelyet eleinte október második szerdájára tettek, később pedig október 13-át nevezték ki e nap ünneplésére. Célja, hogy az emberek és a közösségek szerte a világon csökkentsék a katasztrófák okozta veszteségeket, és felhívják a figyelmet a rájuk váró kockázatok megfékezésének fontosságára.

 

A katasztrófavédelem hosszú évek óta véradást szervez e jeles napra. Minden megyében és a fővárosban is lehetőség nyílt arra, hogy a katasztrófavédelem munkatársai karjukat nyújtsák, hogy ezzel segíthessenek. Ebben az évben országosan 1222 kolléga vett részt a véradáson és 1120 tudott sikeresen vért adni. A Somogy megyei véradáshoz negyvenhatan csatlakoztak, közülük negyvennégyen adhattak vért, így csaknem 19,8 liter vérrel járultak hozzá a bajban lévő emberek megsegítéséhez.

 

A Magyar Vöröskereszttel való együttműködés többéves tapasztalata alapján a 2022-es volt az eddigi legsikeresebb véradás a katasztrófavédelemnél.

 

Fotó: SMKI

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb