KÉK HÍREK

N3798482 3

Több bűncselekmény miatt is felelnie kell a szlovák állampolgárságú férfinak, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

 

A rendelkezésre álló adatok alapján egy 35 éves szlovák férfi 2022. november 26-án 23 óra 30 perc körül Keszthelyen, egy strand parkolójában több személy jelenlétében két lövést adott le a légtér irányába. Ezt követően a férfi egy személygépkocsival elhajtott a helyszínről, de a rendőrök a Bécsi kapu utcánál található kereszteződésben intézkedés alá vonták.

 

Az ellenőrzés során az egyenruhások ruházatátvizsgálást tartottak, melynek során egy maroklőfegyvert és a hozzá tartozó tárban öt darab 9 milliméteres éles lőszert találtak. A sofőrrel szemben felmerült az ittasság gyanúja is, melyet a vele szemben alkalmazott alkoholszonda igazolt.

 

A keszthelyi rendőrök a férfit elfogták, előállították, majd felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett, és lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett, valamint járművezetés ittas állapotban vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.