KÉK HÍREK

01 963

Hamis húszezresek kerültek forgalomba, a rendőrök az ügyben három férfit hallgattak ki gyanúsítottként.

 

 

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Felderítő Főosztály Pénz- és Bankkártya Hamisítás Elleni Osztálya pénzhamisítás bűntett gyanúja miatt indított nyomozást 2022 májusában, miután több helyszínről hamis 20 ezer forintos bankjegyekről érkeztek bejelentések.

 

 

A gyanú szerint a 29 éves P. Péter tavaly áprilistól hamis 20 ezer forintos bankjegyeket készített abból a célból, hogy azokat forgalomba hozza. A beváltásban a 30 éves I. Norbert is segítette, aki a hamis pénzzel főként budapesti üzletekben, kisebb értékben például dohányterméket, croissont-t vásárolt. Az ebből származó bevételeket elosztották. Összesen 237 hamis bankó került így a pénzpiacra.

04 114

P. Péter nem állt meg a magyar pénz hamisításánál, legalább 40 darab 100 euróst is gyártott, amelyet ismerősének, M. Istvánnak adott át, hogy az továbbértékesítse.

 

A KR NNI nyomozói 2023. január 11-én három budapesti helyszínen tartottak kutatást, a bizonyítékokat lefoglalták, és mindhárom gyanúsítottat elfogták. Pénzhamisítás gyanújával hallgatták ki őket, P. Pétert és I. Norbertet őrizetbe vették, a bíróság döntése alapján mindketten bűnügyi felügyeletbe kerültek. M. István szabadlábon védekezhet.

 

Az eljárás során a nyomozók a bűncselekményben részt vevő további személyeket is felkutatják.

 

Bár a technológia fejlődésével egyre jobb minőségű hamisítványokkal találkozhatunk a kereskedelmi forgalomban, tapintással, szemrevételezéssel és a pénz mozgatásával könnyen ellenőrizhetjük a valódi pénzen szabad szemmel is látható biztonsági elemeket.

 

A Magyar Nemzeti Bank bankjegyhamisítások kiszűrését szolgáló információi, valamint a bankjegyek ellenőrzésével kapcsolatos ajánlásai az alábbi linken elérhetők:

 

https://www.mnb.hu/bankjegy-es-erme/hamisitas-megelozese

 

 

Ha arra gyanakszik, hogy hamis pénzt akarnak önnek átadni, ne fogadja e! Ha már átvette, tegyen bejelentést a legközelebbi rendőri szervnél! Bűncselekményt követ el az is, aki olyan bankjegyet ad ki a kezéből, amelyről sejti vagy tudja, hogy hamis.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.