Fő tartalom átugrása

Nem adta meg az elsőbbséget, elütötte a biciklist

Írta: Somogy Vármegyei Főügyészség
Megjelent: 2023. március 24. Péntek, 08:42

capture 20230324 084116

A Kaposvári Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat azzal a nővel szemben, aki figyelmetlensége miatt okozott súlyos sérüléseket egy kerékpárosnak.

 

 

A vád szerint a harmincas éveiben járó nő 2022 júliusában Kadarkúton vezette az autóját, amikor egy útkereszteződéshez érve, az „Állj, elsőbbségadás kötelező!” tábla ellenére nem állt meg, hanem – mivel nem észlelte a neki jobbról érkező biciklist – alacsony sebességgel behaladt az útkereszteződésbe. A szabályosan közlekedő kerékpáros a balesetet elkerülni már nem tudta, ezért előbb a személygépkocsi jobb oldalának ütközött, majd a földre esett.

 

Az ütközés észlelve a vádlott a helyszínen megállt és segítséget nyújtott a sértettnek, aki a baleset során súlyos, csonttöréssel járó sérülést szenvedett el.

 

A Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség a vádlottal szemben pénzbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta.

 

Az eseményeket egy térfigyelő kamera rögzítette.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb