KÉK HÍREK

7 120

Somogyszentpál belterületén az úttestről letérve beton hídfőnek ütközött egy személyautó.

 

 

A baleset adatai szerint 2023. május 27-én 12 óra 20 perc körül Somogyszentpál belterületén személyautóval közlekedett egy férfi. A sofőr úticéljához közeledve a kézifék segítségével próbált megállni, de elvesztette uralmát az autó felett, majd egy beton hídfőnek ütközött.

 

Az egyenruhások a helyszínen megállapították, hogy a 47 éves helyi lakos nem rendelkezik vezetői engedéllyel, a forgalomból ideiglenesen kivont autóval pedig hatósági jelzések nélkül közlekedett. A járműben utazott még a férfi élettársa, valamint két gyermeke is. A nagyobbik fiú nemrég lett két éves, ő a jobb első ülésen, a kisebbik - aki még egy éves sem múlt – hátul az élettárs ölében utazott. A kocsiban gyermekbiztonsági ülések nem voltak, és senki sem használta a biztonsági övét. A balesetben a járművezető, illetve a két kisgyermek is megsérült, a gyermekeket a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.

1 5946

A balesetvizsgálók a férfi ellen eljárást indítottak.

 


A biztonsági öv használata nem az Ön döntése, hanem kötelező!

Magyarországon a biztonsági gyermekülések használatát a KRESZ 2002. január 1-jén hatályba lépett módosítása tette szintén kötelezővé. A szabály megszegése szankciót von maga után, a bírság pedig a gépjárművezetőt terheli.

 

A gyermekbiztonsági rendszer speciális védőeszköz, amely elsősorban közlekedési baleset esetén nyújt védelmet. Kérjük a közlekedésben résztvevőket, hogy mindig tartsák be a közúti szabályokat, a biztonsági öv, a gyermekbiztonsági rendszer, valamint a segédmotorosoknál és motorkerékpárosoknál a bukósisak megfelelő használatát. Ne sodorják veszélybe magukat és a többi közlekedőt azzal, hogy a passzív biztonsági eszközöket nem használják!

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.