Fő tartalom átugrása

A belvárosban molesztálta áldozatát

Írta: Somogy Vármegyei Főügyészség
Megjelent: 2023. június 06. Kedd, 09:09

ugyeszseg szekhaz

A Kaposvári Járási Ügyészség aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki előbb fogdosott, majd a földre tepert egy fiatal nőt.

 

 

A vád szerint a negyvenes éveiben járó férfi 2022 decemberében Kaposvár belvárosában egy padon ülve észlelte az egyik barátnője társaságában, a sétáló utca irányába haladó nőt. Miután egy rövid ideig követte, a vádlott végül a sértetthez lépett, akit a kabátján keresztül fogdosni, simogatni kezdett, illetve megpróbálta megölelni és megcsókolni áldozatát.

 

Mivel a nő igyekezett eltolni magától a férfit, a vádlott a földre lökte a sértettet, majd ráfeküdt és tovább simogatta a testét annak ellenére, hogy ekkor már a sértett barátnője is megpróbálta elhúzni onnan a vádlottat. Ezt követően azonban több járókelő is a nő segítségére sietett, aki így tudott kiszabadulni a zavartan viselkedő férfi szorításából.

 

Mivel a vádlott a kóros elmeállapota miatt képtelen volt arra, hogy cselekménye következményeit felismerje, vagy arra, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjen, ezért nem büntethető. Az ügyészség a Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a vádlott büntethetőséget kizáró okból történő felmentése mellett arra tett indítványt, hogy a bíróság rendelje el a kényszergyógykezelését.

 

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb