Fő tartalom átugrása

Hamisítvány karórákkal verte át a sértettet

Írta: Somogy Vármegyei Főügyészség
Megjelent: 2023. június 19. Hétfő, 09:04

kep1 3 980x653

A Kaposvári Járási Ügyészség Barcsi Kirendeltsége nagyobb kárt okozó csalás bűntette miatt emelt vádat azzal a keszthelyi férfival szemben, aki hamisított luxusórákkal csalt ki több százezer forintot a sértettől.

 

 

A vád lényege szerint a férfi korábban hozzájutott két hamisított luxusórához, majd amikor anyagilag szorult helyzetbe került, elhatározta, hogy úgy fog pénzhez jutni, hogy azokat eredetiként értékesíti.

 

A vádlott az egyik ismerősén keresztül került kapcsolatba a sértettel, akinek a karórák megtekintésekor azt adta elő, hogy azok eredetiek, és egy gazdag belga üzletember házastársa árulja érték alatt azokat, mert a férje börtönbe került, a vagyonukat zárolták és minden ingó dolgot értékesít készpénzért. A vádlott valótlanul állította azt is, hogy rendelkezik az órák eredetiségét igazoló tanúsítványokkal, amiket pótlólag meg fog küldeni.

 

A tévedésbe ejtett sértett végül 700.000 forintot fizetett a hamisítványokért, azonban rövid időn belül rájött az átverésre, ezért felkereste az elkövetőt. A férfi még ekkor is ragaszkodott ahhoz, hogy az órák eredetiek, sőt még az állítólagos belga nő keszthelyi házát is megmutatta a sértettnek.

 

Az ügyészség a Barcsi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására, és a sértettnek okozott kár megtérítésére tett indítványt.

 

A fényképet a Barcsi Rendőrkapitányság készítette a hamisítvány karórákról.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb