Fő tartalom átugrása

A féltékenység sem lehet indok a verésre

Írta: Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Megjelent: 2023. június 22. Csütörtök, 14:39

112 1 0

Több alkalommal bántalmazta élettársát a kaposvári férfi, a rendőrök távoltartásáról határoztak.

 

 

Az eljárás adatai alapján 2023. június 14-én éjjel egy férfi féltékenységből eredő szóváltás során becsmérelte párját, majd ezt követően meg is ütötte. A sértett, -akinek a bántalmazás miatt könnyű sérülése keletkezett- a történtek után végül rendőri segítséget kért és kapott. A nyomozók az adatgyűjtés során megállapították, hogy a 45 éves férfi több mint két éve rendszeresen bántalmazza, szidalmazza a nőt.

 

A rendőrök az agresszort 2023. június 21-én elfogták és előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra, ahol kapcsolati erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, valamint ideiglenes megelőző távoltartásáról határoztak.

 

Amennyiben Ön akár szóbeli, lelki, fizikai bántalmazás vagy szexuális erőszak áldozata, joga van a segítségre. Ha sérelmére bűncselekményt követtek el, jelentkezzen bármelyik rendőrkapitányságon, vagy tegyen bejelentést a 112-es központi segélyhívó telefonszámon!

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb