Fő tartalom átugrása

Alkalom szülte a tolvajt

Írta: SVMRFK
Megjelent: 2023. július 13. Csütörtök, 16:00

1 svmrfk

Pillanatok alatt kézre került az a nő, aki pénztárcát lopott Tabon.

 

 

Egy férfi óvatlan módon egy tabi ajándékboltban felejtette a pénztárcáját 2023. július 12-én délelőtt, és mikor pár perc elteltével visszament érte, sehol sem találta, ezért értesítette a rendőrséget. Az adatgyűjtés során a rendőrök rövid idő alatt azonosították a feltételezett elkövetőt, akit a lakhelyén elfogtak, és előállítottak a Tabi Rendőrőrsre. Táskájának átvizsgálása során az ellopott közel százezer forint is előkerült, amit visszaadtak jogos tulajdonosának.

 

A nyomozók a 64 éves helyi nőt lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A tolvaj a vallomása során elismerte a bűncselekmény elkövetését, és elmondta, hogy nem tudott ellenállni a kísértésnek, mikor meglátta a pulton a magára hagyott pénztárcát.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb