Fő tartalom átugrása

Először elütötte, majd baseball ütővel bántalmazta haragosát

Írta: Somogy Vármegyei Főügyészség
Megjelent: 2023. november 08. Szerda, 09:19

buncselekmeny helyszine

A Fonyódi Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki útonálló módon bánt el volt élettársa férfi ismerősével.

 

 

A vád lényege szerint a vádlott 2022 októberében barátnője társaságában közlekedett egy Balatonboglárhoz közeli faluban, amikor észrevette, hogy korábbi párja közös gyermekükkel, valamint a sértettel az utcán gyalogolt. A terheltnek nem tetszett, hogy a kisgyermek a hideg időben az utcán van, továbbá az sem, hogy volt élettársa egy férfival sétál, ezért megállt autójával és a lehúzott ablakon keresztül, majd a járműből kiszállva kérdőre vonta őket.

A férfi a beszélgetés során olyan indulatossá vált, hogy kocsijába visszaülve azt szándékosan a sértett felé kormányozta, akinek nem volt lehetősége kitérni a jármű elől, ezért felugrott és így a kocsi motorháztetejére, illetve az első szélvédőjére esett. A terhelt azonban ennyivel nem elégedett meg, hanem újból kiszállt az autóból és a kocsiban tartott baseball ütővel többször megütötte a sértettet.

buncselekmeny eszkoze

A vádlott cselekményével hat hét alatt gyógyuló sérüléseket okozott a megtámadott férfinak.

Az ügyészség a Fonyódi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a letartóztatásban, majd bűnügyi felügyelet alatt állt terhelttel szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.

A fényképeket a nyomozó hatóság készítette az elütés helyéről és az elkövetés eszközéről.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb