Fő tartalom átugrása

Kreszvizsga híján nem volt jogsija

Írta: Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Megjelent: 2023. november 17. Péntek, 13:02

Img 7445 19 9

A fonyódi autópálya rendőrök 2023. november 16-án 15 óra 25 perckor közlekedési ellenőrzés során az M7-es autópályán igazoltattak egy nehézpótkocsit vontató teherautót vezető sofőrt.

 

 

Megállapították, hogy a 21 éves budapesti lakosnak soha nem volt vezetői engedélye, és hivatásos gépjárművezetői kártyával sem rendelkezett. A férfit előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol a meghallgatása során elmondta, hogy a munkáltatójának tudomása volt róla, hogy nincs jogosítványa, ráadásul a járműszerelvénnyel rendszeresen Szlovéniába is járt.

A siófoki rendőrök a gépjárművezetőt több mint egymillió forint közigazgatási bírsággal sújtották, majd szabálysértési őrizetbe vették, munkáltatója ellen pedig közigazgatási eljárás indult.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság ezúton is felhívja a figyelmet arra, hogy a hatályba lépett szigorítás alapján 2021. május 14-től már eltiltási határozat nélkül is őrizetbe kerülhetnek azok a járművezetők, akik nem rendelkeznek vezetői engedéllyel.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb