Fő tartalom átugrása

Kisebb kannabiszültetvényt gondoztak Csurgón

Írta: Somogy Vármegyei Főügyészség
Megjelent: 2023. december 22. Péntek, 08:56

termesztett növény

A Nagyatádi Járási Ügyészség termesztéssel elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette miatt emelt vádat azzal a nővel és férfival szemben, akik csurgói otthonukban termelték meg a saját fogyasztásukra szánt kannabiszt.

 

 

A vád lényege szerint az élettársaknak a 2021-ben interneten rendelt magokból hónapokon keresztül, a termesztéshez szükséges speciális körülményeket biztosítva – hőmérséklet, fény, páratartalom – sikerült termő egyedeket nevelni.

Az ingatlan melléképületében kialakított neveldéből a nyomozó hatóság nem csak a kifejlett növényeket, hanem a termesztéshez szükséges eszközöket is lefoglalta.

A vádlottak a kiszárított növényi részekkel nem kereskedtek, hanem azt maguk fogyasztották el cigarettába tekerve.

Az ügyészség a Nagyatádi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a terheltekkel szemben felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott.

A felhasznált fotón az egyik lefoglalt kendernövény látható.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb