Fő tartalom átugrása

Öten verekedtek össze a sétáló utcában

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2024. július 08. Hétfő, 09:40

2024 07 08 093821

A Fonyódi Járási Ügyészség csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat azokkal a fiatal férfiakkal szemben, akik összeszólalkoztak, majd kölcsönösen bántalmazták egymást Balatonlellén.

 

 

A vád szerint két, harmincas éveiben járó férfi 2023 augusztusában az egyikük menyasszonya társaságában szórakozni érkezett a Balaton-parti városba, ahol nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztottak. Amikor ezt követően éjszaka a forgalmas sétáló utcán a vádlottak elsétáltak másik három férfi mellett, velük egy illetlen megjegyzés miatt szóváltásba keveredtek.

Ez a vita – annak ellenére, hogy az egyik vádlott jelenlévő menyasszonya megpróbálta azt megakadályozni – nem sokkal később tettlegességig fajult. A két társaságba tartozó férfiak egymásra támadtak, és többször megütötték, illetve megrúgták a másik csoport tagjait. A verekedés során hárman is könnyű sérüléseket szenvedtek, a további bántalmazásnak az vetett véget, hogy egy szemtanú értesítette a rendőrséget, melyet észlelve az egyik társaság távozott a helyszínről.

A Fonyódi Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottakkal szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

 

Az eseményeket egy térfigyelő kamera rögzítette.

 

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb