Fő tartalom átugrása

Vadászfegyvert is loptak az elkövetők

Írta: Somogy Vármegyei Főügyészség
Megjelent: 2024. szeptember 11. Szerda, 10:01

a megtalalt fegyver

A Marcali Járási Ügyészség vagyon elleni bűncselekmények és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt nyújtott be vádiratot három férfival szemben, akik a lakóhelyükön lévő ingatlanokat fosztogatták.

 

 

A vád szerint a legfiatalabb vádlott először 2023 tavaszán a Marcalihoz közeli falujában a korábban ismeretlen személy által leszerelt négy autókereket lovasított meg egy ház udvaráról.

A húszas éveiben járó terhelt társaival 2023 novemberében már együtt tört fel lakóhelyükön egy jól felszerelt ingatlant, ahonnan a televízión kívül vadászpuskát és fegyvertartozékokat is elvittek, de fegyvertartási engedéllyel nem rendelkeztek.

A 1,3 millió forint értékű tárgyak nagy része azonban előkerült, bár több dolgot egyből értékesítettek a korábban már büntetve volt férfiak.

Az ügyészség a Marcali Járásbíróságra benyújtott vádiratában a letartóztatásban lévő terheltekkel szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

A képen a megtalált vadászpuska látható.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb