Indokolatlanul támadtak a bulizókra
A Fonyódi Járási Ügyészség garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat azzal a két biztonsági őrrel szemben, akik előbb kitessékelték, majd bántalmazták a bárból már amúgy is távozni szándékozó fiatalokat.
A vád szerint két fiatal férfi egy Balaton-parti szórakozóhelyen mulatott, csakhogy a hajnali órákban egyikük feltűnően, erősen gesztikulálva nehezményezte azt, hogy táncolás közben valaki véletlenül meglökte. Ezt észlelve a barátja – a további konfliktushelyzet kialakulásának megelőzése érdekében – jobbnak látta, ha mindketten távoznak a diszkóból, a kijárat felé vezető úton azonban a biztonsági őrök is közbeléptek.
A meglökése miatt korábban méltatlankodó férfit az egyik vádlott a karjánál fogva vezette ki a szórakozóhelyről, majd – annak ellenére, hogy semmilyen ellenállást nem tanúsított vele szemben – nagy erővel többször megütötte az arcán. Eközben a társa sem maradt tétlen, rátámadt a diszkóból mindössze távozni szándékozó másik férfira, akit úgy megütött a halántékán, hogy a sértett az egyensúlyát vesztve a tetőszerkezetet tartó korlátot is lefejelte, és nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett.
A Fonyódi Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség a vádlottakkal szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta.
Az eseményeket egy térfigyelő kamera rögzítette