Skip to main content

Lezárt ügy: droggal kereskedtek

Írta: Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda
Megjelent: 2025. február 12. Szerda, 02:27

lead 3105

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály pécsi osztálya befejezte a nyomozást annak a két férfinak az ügyében, akik konténerben rejtették el az eladásra szánt kábítószert.

 

 

Ahogy arról korábban hírt adtunk, a gyanú szerint egy mogyoródi férfi 2023 májusától rendszeresen kábítószert vásárolt, amelyet egy budapesti raktárbázison, az egyik ismerőse által bérelt konténerben rejtett el. Így akarta elkerülni, hogy a konténer és a drog hozzá legyen köthető. A megvásárolt kábítószert rendszeresen továbbértékesítette.

A KR NNI pécsi osztályának munkatársai – az NNI székesfehérvári egységének, valamint a Baranya vármegyei nyomozóknak a bevonásával – 2024. február 16-án akciót szerveztek az elkövető elfogására, aki éppen a magához vett, értékesítésre szánt droggal akarta elhagyni a raktárbázist.

Az elfogást követően a nyomozók Budapesten, Pécsen és Keszthelyen tartottak kutatást, amelynek során marihuánát, amfetamint, kokaint – összesen közel 87 millió forint piaci értékben (kb. 29 000 adag) –, valamint a csomagoláshoz, tároláshoz, adagoláshoz szükséges mérleget, nejlontasakokat találtak és foglaltak le.

A rendőrök azonosították a férfi bűntársát, aki a gyanú szerint a megélhetését részben kábítószer-kereskedelemből biztosította 2023 májusától 2024 januárjáig.

Az ügyben érintett 13 fogyasztóval szemben külön eljárás van folyamatban kábítószer birtoklása vétség miatt.

A KR NNI pécsi osztálya a letartóztatott két férfi ellen jelentős mennyiségű kábítószer forgalomba hozatala bűntettének kísérlete, valamint kábítószer-kereskedelem bűntette miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte, és vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb