Fő tartalom átugrása

Dílereket vettek őrizetbe a kaposvári nyomozók

Írta: Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Megjelent: 2025. május 28. Szerda, 07:55

N3826842

Három férfi a vármegyeszékhelyen és Jutában kristályt terített.

 

 

A kaposvári rendőrök a DELTA Program keretében két helyi, valamint egy nagybajomi férfit is kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsítanak. Kettejüket május 14-én, harmadik társukat egy héttel később, május 21-én fogták el az egyenruhások. Előállításukkor 54 gramm droggyanús anyagot találtak náluk, amiben a gyorsteszt kristály jelenlétét mutatta ki. Az anyag lefoglalásával a nyomozók több mint 100 adag kábítószer forgalomba kerülését akadályozták meg, melynek feketepiaci értéke a félmillió forintot is meghaladja.

A rendőrök őrizetbe vették a 23 és 25 év közötti férfiakat, és kezdeményezték letartóztatásukat.

A rendőrség elkötelezett a kábítószer elleni küzdelemben. Ahogy eddig, úgy a jövőben is határozott cél a kínálat csökkentése és a terjesztői hálózatok felszámolása. A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a kábítószerek és az új pszichoaktív anyagok mindig kétséges összetételűek és eredetűek, ezért élettani hatásuk kiszámíthatatlan, használatuk akár tragikus kimenetelű is lehet!

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb