Fő tartalom átugrása

Közel 200 sértettet csapott be az anya-lánya páros

Írta: Somogy Vármegyei Főügyészség
Megjelent: 2025. június 20. Péntek, 10:06

ugyeszseg szekhaz

A Kaposvári Járási Ügyészség 194 rendbeli csalás miatt emelt vádat azzal nyíregyházi nővel és lányával szemben, akik adásvételi csoportokba feltett valótlan hirdetésekkel károsították meg a sértetteket az ország minden pontjáról.

 

 

A vádirat lényege szerint a negyvenes éveiben járó, büntetett előéletű nő 2023 áprilisában kezdett el valótlan internetes hirdetéseket feladni, melyekben olyan népszerű gyermekkönyveket, illetve játékokat hirdetett, amikkel valójában nem rendelkezett. A vádlott a hirdetések feladásához fiktív profilokat hozott létre, illetve több bankszámlával is rendelkezett azért, hogy a sértettektől érkező utalásokat fogadni tudja.

A nő a csalássorozatba bevonta a korábbi börtönbüntetéséből való szabadulása után hozzá költöző édesanyját is, aki a lányával szövetkezve újabb bankszámlát nyitott annak érdekében, hogy a megtévesztett sértettek arra is tudjanak utalni.

A páros fél év alatt 194 sértettet csapott be, akiktől közel 3,5 millió forintot csaltak ki. A nyomozás során kiderült az is, hogy a vádlottak ellen hasonló jellegű csalások miatt már hét másik ügyészség is vádat emelt.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a páros mindkét tagjával szemben – akik egyébként visszaeső bűnelkövetőnek minősülnek - végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb