Fő tartalom átugrása

A motorosra támadtak a baleset után

Írta: Somogy Vármegyei Főügyészség
Megjelent: 2025. július 24. Csütörtök, 07:11

a garazdasag helyszine

A Siófoki Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival és feleségével szemben, akiknek a közúti baleset után nem a sérülést szenvedett kislányuk, hanem a motoros ütlegelése volt fontosabb.

 

 

A vád szerint a terheltek ismerőseikkel Balatonöszödön tartózkodtak 2025 májusában, amikor az úttesten az autójukból kiszálló hat éves gyermeküket elsodorta egy motoros. A balesetet észlelő apa egyből a motor után futott és annak a közelben megálló vezetőjét fennhangon - egyebek mellett - megöléssel fenyegette.

A motoros tartva a férfi és annak helyszínre érkező ismerősei esetleges bántalmazásától nem mert a gyermekhez menni, ezért járműve mellett körülbelül 10 méterre várakozott az időközben értesített mentőre és a rendőrségre.

Az apa azonban nem tudott uralkodni magán és felindult állapotban a motoroshoz futott, akit lendületből ököllel fejen ütött. Egy perc múlva az addig a sérült mellett tartózkodó anya is csatlakozott férjéhez, mivel futva az akkor neki háttal álló, éppen telefonáló motoros hátára ugrott és tarkón ütötte.

A motor vezetőjének sérülése nem keletkezett.

Az ügyészség a Siófoki Járásbíróságra benyújtott vádiratában a férfival szemben közérdekű munka büntetést, a nővel szemben próbára bocsátást indítványozott.

A képen a garázdaság helyszíne látható.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb