Fő tartalom átugrása

Felszámolták a kristályüzletet

Írta: Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Megjelent: 2025. december 13. Szombat, 12:13

IMG accebfa3a9393b445545d6d9b0ea6034 V

December 8–9-én a somogyi felderítők információja alapján a nyomozók egyszerre tíz helyszínen csaptak le kábítószer-kereskedőkre a Baranya, a Bács-Kiskun és a Pest vármegyei kollégákkal.

 

 

Az akció során a somogyi és a baranyai bevetési egység 11 férfit fogott el, hármukat kábítószer birtoklása vétségével, nyolcukat pedig kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsítják. Közülük ötöt őrizetbe vettek, és kezdeményezték letartóztatásukat.

A kutatás során közel 2,5 kilogramm droggyanús anyagot találtak, amiben a gyorsteszt kristály jelenlétét mutatta ki. Az anyag lefoglalásával a nyomozók csaknem 11 000 adag kábítószer forgalomba kerülését akadályozták meg, melynek feketepiaci értéke meghaladja a 110 millió forintot is. A bűnös vagyon elvonása érdekében a rendőrök több mint 6 millió forintot, 1 millió forint értékű ékszert és egy személyautót is lefoglaltak.

A rendőrség elkötelezett a kábítószer elleni küzdelemben. Ahogy eddig, úgy a jövőben is határozott cél a kínálat csökkentése és a terjesztői hálózatok felszámolása. A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a kábítószerek és az új pszichoaktív anyagok mindig kétséges összetételűek és eredetűek, ezért élettani hatásuk kiszámíthatatlan, használatuk akár tragikus kimenetelű is lehet!

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb