Fő tartalom átugrása

Kiskorúaknak is értékesített kábítószert

Írta: Somogy Megyei Főügyészség
Megjelent: 2026. október 20. Kedd, 09:18

kep 1. autoban tortent kutatas s

A Kaposvári Járási Ügyészség tizennyolcadik életévét be nem töltött személy részére kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat egy harmincas éveiben járó férfival szemben, aki nemcsak felnőtt, hanem kiskorú fogyasztóknak is értékesített tiltott anyagokat.

 

 

A vádirat lényege szerint a rendezetlen életvitelű férfi 2025 júliusa és a 2026 januárjában történt elfogása közötti időszakban marihuánát, valamint „kristály” néven ismert kábítószereket szerzett be abból a célból, hogy azokkal Kaposváron és környékén kereskedjen, illetve saját fogyasztását is biztosítsa.

A vádlott a kábítószerekből több felnőtt fogyasztónak értékesített készpénzért, míg egyikük azzal egyenlítette ki a tiltott anyag ellenértékét, hogy szállást biztosított férfinak. A vádlott emellett két kiskorúnak is adott el kábítószert úgy, hogy tisztában volt az életkorukkal, ráadásul az egyik kiskorú fogyasztó egy kaposvári drogériából lopott értékes parfümöt adott férfinak a drogért cserébe.

A rendőrök a vádlott elfogásakor számos, a kábítószer értékesítéséhez és fogyasztáshoz szükséges eszközt, így digitális mérlegeket, hevítőket és pipákat foglaltak le tőle, emellett a ruházatából több fajta kábítószer is előkerült. A férfi elfogása után levett minták alapján bebizonyosodott az is, hogy nemcsak értékesítette, hanem fogyasztotta is a kábítószereket.

A nyomozók végül 2026 januárjában őrizetbe vették a férfit, akinek a letartóztatását az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte.


Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában az azóta is letartóztatásban lévő férfival szemben fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására, valamint a kábítószer-kereskedői tevékenység során szerzett vagyon elkobzására tett indítványt.

A fotót a Kaposvári Rendőrkapitányság készítette a vádlott autójában tartott kutatás során lefoglalt tárgyakról.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb