Fő tartalom átugrása

Egyre több forráshoz lehet jutni balatoni fejlesztési célokra

Írta: mti
Megjelent: 2016. február 12. Péntek, 14:43

mtihirfelhasznalo

Siófok, 2016. február 12., péntek (MTI) - Megtörténtek az egyeztetések az irányító hatóságokkal arról, hogy milyen támogatási konstrukcióban juthat el a több mint 300 milliárd forintnyi forrás a tavalyi kormánydöntésben meghatározott balatoni fejlesztési célokra, a pályázatok folyamatosan jelennek meg - számolt be Tóth Tamás, a Miniszterelnökség főosztályvezetője a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) pénteki ülésén.

 

A pályázatok kiírásánál, valamint a források odaítéléseknél fontos konzultációs szerepet kap a BFT. A tanács elnöke, Bóka István kifejtette, június végéig meg kell jelenniük a balatoni fejlesztésekkel kapcsolatos kiírásoknak, és 2017 június 30-ig meg kell történniük a forráslekötéseknek.

 

Tavaly Balatonfüreden jelentették be kormányzati képviselők, hogy olyan mértékű támogatást kaphat az üdülőrégió a komplex stratégiai céljainak megvalósításához, amire a rendszerváltás óta nem volt példa. Több mint 300 milliárd forintnyi uniós és hazai forrásból a régió olyan régi álmai valósulhatnak meg, mint a balatoni körvasút, a bringaút fejlesztése, a Sió-zsilip és a Sió-csatorna rekonstrukciója, de jut a forrásból a kis- és középvállalkozói szektor támogatására, a balatoni hajózási társaság pedig 2 milliárd forintot költhet a hajóflottája megújítására, és 2 milliárdot kikötőépítésre.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb