Fő tartalom átugrása

Idén előbb kezdődik a szúnyogirtás a Balatonnál

Írta: mti
Megjelent: 2016. április 08. Péntek, 12:00

szunyogirtas

Balatonfüred, 2016. április 5., kedd (MTI) - A balatoni csípőszúnyog-gyérítés elrendelésének idejét meghatározó szakértői csoport szerint szükségessé vált az idei első biológiai védekezés, amelyet a következő hét elején tartanak - tájékoztatta Balassa Balázs, a szúnyogirtást koordináló Balatoni Szövetség elnöke kedden az MTI-t.

 

A jelentős esőzések miatt a szúnyogirtás megkezdésére a korábbi éveknél pár héttel korábban lesz idén szükség. Tavaly például május elején kellett csak elrendelni az első biológiai védekezést.

 

A szakértők március 22-én és 23-án vizsgálták a kiemelt üdülőövezet térségét, mintákat véve a tó körüli tenyészőhelyekről, főként a változó vízborítottságú magas sásos, nádas és gyepes élőhelyekről. A tapasztaltak szerint jelentős volt a vízborítottság és a lárvák megjelenése. Emiatt, továbbá az időjárás-előrejelzések alapján tartották szükségesnek az első biológiai védekezés elrendelését, amely a tervek szerint április 11-12-én, rossz idő esetén két nappal később lesz. A gyérítést 1907 hektáron fogják elvégezni, az belterületet, lakóövezeteket nem érint.

 

Tekintettel arra, hogy az állami hozzájárulás formájáról és mértékéről még folynak a tárgyalások, az első biológiai védekezés csaknem tízmilliós költségét a Balaton-parti önkormányzatok finanszírozzák. A helyi remények szerint a korábbi évekhez hasonlóan idén is lesz állami támogatás a célra, és a Magyar Turizmus Zrt. állja majd a szúnyogirtás költségeinek felét - mondta Balassa Balázs.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb