A költészet napjára készültem, tervezgettem a rendezvényünket. Azt gondoltam, hogy talán többet is érdemelne a magyar költészet annál az egy napnál. Szerencsére olyan hatalmas, és bőséges költészetünk tárháza, hogy ennyi idő semmilyen esetben sem lenne elég a méltó emlékezésre, merítésre.

Ekkor elhatároztam, hogy meghirdetem a költészet hetét, és minden napon mást kérek fel házigazdának. Most már csak azt kellett kitalálnom, hogy kiket.

Mindenképpen olyan személyeket kerestem, akik közel állnak a versekhez és egy kicsit talán hozzám is. Évtizedek óta szinte hivatalos versmondónk Árvai Ilona, Ódor Barbara, valamint Nagyné Bakos Franciska. Már Kövesdi Tiborné, Gizi néni idejében, és azóta is szinte minden mesztegnyői ünnepélyen találkozhattunk velük, hallgathattuk csodás szavalataikat. Így Ők voltak, akik először eszembe jutottak, mint házigazdák.

Majd nevelési-oktatási intézményeinkre gondoltam, mint a kultúraközvetítés legnagyobb és legfontosabb képviselőire. Ezek után még mindig volt egy gazdátlan este. Ekkor kerestem meg a niklai származású színészt, - akit az egyik legnagyobb magyar verselőnek tartok - Papp Jánost telefonon, aki nagyon készségesen fogadott és vállalta az előadói estet. Nagyon aranyosan, „somogyiságomat nem meghazudtolva” – mondta Ő, azt is ránk bízta, hogy milyen feltételekkel.

Kicsit tartottam a mesztegnyőiek érdektelenségétől és közönyösségétől, de csalatkoznom kellett! Fantasztikus élményben volt része minden résztvevőnek, aki csak akár egy estére is velünk tartott patakból szépen folyammá duzzadó versfolyónk születésénél. Olyan csodában volt részünk, amire álmomban sem gondoltam volna. A magyar költészet olyan gyöngyszemeivel találkozhattunk és olyan előadásmódban, amilyet talán csak nagy színházainkban láthat, hallhat a közönség.

Az első estén Franciska és Barbi egy ragyogó összeállításban tárták elénk kedvenc verseiket, amiket rövid összekötő szöveggel tettek egy kerek egésszé. Sírtunk és nevettünk, hol a meghatottságtól, hol, az újra átélt, megélt érzelmeink hullámzásától.

Majd Papp János vándorszínész tárta elénk élete egy-egy szegmensének, meghatározó élményét. Szinte az egész világot hátizsákosan végigtúrázó ember belsőséges gondolatait, vívódásait, gyermekkori emlékeit, édesanyjával való kapcsolatának kettősségét, majd felnőttként, a szülő halála utáni lelki megbékélésnek a folyamatát is megismerhettük elszavalt versei nyomán. Közvetlensége, kedvessége, egyszerűsége az egész estének egy bensőséges hangulatot teremtett. Az előadás végén tíz kötetből álló útikönyv-sorozatából válogathattunk kedvünkre, amit szívesen dedikált nekünk. Még egy kis mesztegnyői rétest is sikerült erre a napra készítenünk, amit mindenki szívesen kóstolgatott az este végén.

Harmadik esténknek az Óvoda volt a házigazdája. Nagyon komolyan vették a felkérésemet, mert mindannyian egy-egy tányér sütivel, pogácsával, mindenféle finomsággal készültek, még egy hatalmas kanna teát is hoztak magukkal. Szinte mindenki elszavalta kedvenc versét, közben szabadon, a versek felidézte érzelmekről, emlékekről mindenki megoszthatta gondolatait a hallgatósággal. Nagyon bensőséges hangulat alakult ki az előadók és a nézősereg között, amit az este végén közös énekléssel pecsételtünk meg.

Negyedik estén a Ladi János Általános Iskola volt a házigazdánk. Az első osztályosoktól felfelé minden korosztályból érkeztek szavalóink. Tanúi lehettünk a kicsik megilletődöttségének, a nagyobbak bátorságának, magabiztosságának és a még nagyobbak művészi értékű komoly előadásainak. Ami azon estén igazán a legnagyobb elismerésnek-megerősítésnek számított a rendezvény sikerességét tekintve, az az volt, amikor a nézők közül egy nagyobb leány így szólt a végén: „Tona néni, én úgy kedvet kaptam a verseléshez, holnap jöhetek én is szavalni?” Másnap Ő is az előadók között szerepelt.

Árvai Ica volt a záróesténk házigazdája. Ó saját vendégeket is hozott magával, mindketten gitároztak. Panyi Évát, a testvéremet és Krénusz Marcit. A Tesóm József Attila és Weöres Sándor megzenésített verseit hozta el hozzánk, Krénusz Marci pedig népszerű dallamokat spanyolgitáros stílusban. Hallgattunk egy verset – Születésnapomra – három féle előadásmódban – eredeti vers, Csík zenekar, Varró Dani.

Mivel péntek lévén – a táncpróbáink időpontjában zajlott az esemény - felkértem a honisokat, Ők is járuljanak hozzá az esténk színességéhez, - amit pár ember kivételével - szinte maradéktalanul meg is tettek. Érkeztek a fiatalok, és kérték, hogy keressek, nyomtassak verseket, amit elszavalhatnak. Nagyon örültem nekik! Sok-sok szépséget hallottunk még ezen az estén is. Minden nap a hivatalos házigazdákat követően, a nézők soraiból is többen olvasták, szavalták el kedvenc verseiket, megosztották velünk éppen aktuális lelkiállapotukat, hiszen a legtöbbször arról is vallanak a választott művek.

Azért szeretjük annyira a verseket, mert amit mi a saját szavainkkal nem tudunk elmondani, de még saját magunknak talán megfogalmazni sem, azt Ők megteszik helyettünk, csak rájuk kell lelnünk. Ezért fontos, hogy minél több verseskötetet – de uram bocsá’ – akár az internet lapjait böngészve megismerkedjünk költőinkkel, verseikkel, amelyekből most ezen a héten, a mesztegnyői VERSFOLYÓ révén ízelítőt kaphattunk.

Olyan gyöngyszemeket hallottunk, ismerhettünk meg, amelyek révén gazdagodhattunk, és lelkiekben is feltöltődhettünk!

Nagyon köszönöm a „házigazdáknak”, a közreműködőknek, az aktív hallgatóságnak – Gazda Szilvinek a virágot és az ajándékot – hogy együtt lehettünk ezen a kincskereséssel, gyöngyhalászással felérő szép héten! Rátaláltunk, közösen!

Köszönöm!

Mesztegnyő, 2016. április 19.

Kövesdiné Panyi Antónia

A galériához kattintson a képre!