Fő tartalom átugrása

Vasárnap rendeztük meg a falunapot Kéthelyen

Írta: Molnár Balázs
Megjelent: 2016. június 13. Hétfő, 17:05

IMG 1498

Több hete lázasan készülődtünk, hogy egy napot együtt tölthessünk, szórakozással, kultúrával, jókat beszélgetve. Az utolsó napokban az időjárás előrejelzések alapján egyre nagyobb félelem volt bennünk, hogy esni fog az eső, de szerencsénk volt, hisz Kéthelyen nem volt csapadék. Jókedv, és szórakozás annál inkább.

 

A Marcato ütőegyüttes megnyitója után, egész délután a helyi fellépők szórakoztatták a látogatókat, az óvodás gyermekek, majd az általános iskola művészeti bemutatóját nézhettük meg. Később a Kéthelyi Asszonykórus, és a Marcali Bajtársi Dalárda énekelt.

 

A megnyitó beszédben köszöntöttük Horváth Józsefet, aki 20 éve vezeti a Kéthelyi Sakk szakkört, valamint idősebb Nikula Andrást, aki idén 10 éve vezeti a Kéthely Sportegyesületet.

 

A fellépők után díszoklevelet és ajándékot kaptak a település legfiatalabb szülöttei. Az idei évtől minden évben a falunapon szeretnénk köszönteni az előző évben született gyerekeket.

 

A gyerekek köszöntése után megtörtént a szombati falunapi horgászverseny, valamint a vasárnap délelőtt megtartott utcák közti foci eredményhirdetése. Előbbinél köszönjük Móricz Lászlónak a szervezésben és lebonyolításban a segítséget. Az utcák közti focinál a Kéthelyi Sportegyesület vállalta a szervezést és a lebonyolítást, amit ezúton is köszönünk.

 

Az este folyamán a Marcali Három Tenor lépett fel, valamint a sztárvendég Gájer Bálint volt.

 

A falunap zárásaként utcabál volt a Vaklárma zenekarral, majd Lengyel László pirotechnikus és a egy nagyszerű helyi képviselőtestület támogatásával tűzijátékot láthattunk.

 

Ezúton szeretnénk köszöntet mondani minden támogatónak és segítőnek, kiemelve a Kéthelyi Vöröskeresztet és a Kéthelyi Asszonykórust, akik a finom ebédet-vacsorát készítették el. Nagyon sokat segített a rendezvény lebonyolításában Schmidt László, és Szita Imre, akik a húsok előkészítését vállalták, és a Mika család, akik egy egész sertést ajánlottak fel a település falunapjára. A délelőtt alatt megfőzött vadhúst a helyi vadásztársaság ajánlotta fel. A testvértelepülésről érkező vendégek finom ebédjét a helyi iskola konyha dolgozói készítették el.

 

Köszönjük Bódis Reginának a műsorok felkonferálását. A rendezvényen a gyermekjátékok finanszírozásában a Kristinus borászat támogatta önkormányzatunkat.

 

Egész hétvégén a rendezvény és a helyszín biztosítását a helyi Polgárőr Egyesület tagjai látták el, akiknek szintén köszönjük a segítséget.

 

Molnár Balázs polgármester
Maczkó Nikoletta művelődési ház vezető

Fotók: Erős Nikoletta

 

A horgászverseny képei:

 

A galériához kattintson a képre!

 

A Falunap képei:

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb