Húsvéti faluközpont díszítés Kéthelyen

2015-ben kezdtük el húsvéti díszítést Kéthely központjában. Első évben közel 1200 db tojás gyűlt össze, amit fára akasztottuk, és egy 1,5m-es óriás tojást helyeztünk ki. 2016-ban a fára elhelyezett tojásoknál célul tűztük ki a falu lakosságának a számát, kb 2300 db-ot, amit sikerült túl szárnyalni, hisz akkor több mint 3000 db volt a fán. A tojás gyűjtés szervezése idén is Vancsó Mihályné nevéhez fűződik.
2016-ban négy darab új, 1,5 m-es tojást faragtak az önkormányzat dolgozó, melyeket a Kéthelyi Általános Iskola, a Napközi Otthonos Óvoda, a Kéthelyi Értelmi Fogyatékosok Otthona, valamint Erős Nikoletta és Molnár Balázs polgármester közösen festettünk ki.
2017-ben egy óriás tojással növekedett a dekoráció, valamint Bódis Józsefné és Bódis József által készített három fa nyuszival. A rollerozó kisnyulat, és a kerékpározó nagy nyulat Vancsó Mihály készítette.
Idén megkerestünk minden Somogy megyei önkormányzatot, hogy küldjenek el egy tojást a településükön jellemző mintával és a település nevével. A célunk az volt ezzel, hogy a megyét, Somogy-országot népszerűsítsük, és elkészítsük a megye tojásfáját. Gyönyörű alkotásokat kaptunk, melyek a fa magasabb pontjain láthatók.
Az óriás tojás magassága 260 cm. Elkészítését nagyrészt én végeztem, de nagyon sokat segítettek önkéntesek is. A tojást 4 nap alatt készítettük el, súlya összesen körülbelül 325 kg, 8,2 m3 polisztirolt használtunk fel hozzá, valamint 125 kg vakoló anyagot.
Bódis József és Mika Szabolcs a faragásban, Krisztics Tibor a glettelésben segített, Hegedűs Lajos a szállításhoz szükséges vázat készítette. Oltiné Maczkó Nikolettel és Mika Ramónával az alap festését csináltuk meg, a gyönyörű mintát a helyi általános iskola rajztanára és tanulói készítették, Szatmári Norbert, Dávid Enikő és Tóth Lóránt. A mintát Szatmári Norbert rajzolta meg, a tojás egyik felén egy népi motívum, míg a másik felén Magyarország címere alatt Kéthely címere található.
A díszítés része egy óriás kosár és tyúkanyó, valamint egy lovas szekér is. Előbbit Molnár Balázs, utóbbit Kardosné Harangozó Veronika készítette, a szekeret Schmidt László ajánlotta fel.
Érdemes ellátogatni Kéthelyre, ahol a díszítés húsvét után két hétig látható lesz.
A galériához kattintson a képre!
A galériához kattintson a képre!
























