Fő tartalom átugrása

16,5 milliárdos fejlesztés indul a somogyi településeken

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2017. május 08. Hétfő, 12:26

TOP sajtótájékoztató

Közel 16,5 milliárd forintos fejlesztések indulhatnak Somogy megyében a Terület-és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) legfrissebb támogatói döntései értelmében – hangzott el Móring József Attila fejlesztési biztos és Biró Norbert megyei közgyűlési elnök közös sajtótájékoztatóján hétfő délelőtt a kaposvári Vármegyeházán.

 

Hosszú évekkel ezelőtt megkezdődött az előkészítő munka, mely során a települések megfogalmazták fejlesztési igényeiket. Ezeknek a céloknak eléréséhez 43,45 milliárd forintos TOP forrás áll Somogy megye és 17 milliárd Kaposvár Megyei Jogú Város rendelkezésére. A megye és a települések vezetői közötti folyamatos egyeztetések eredményeként tavaly decemberben már döntés született több pályázat tekintetében, mely a mostani 97 eredményes pályázattal együtt összesen 22,366 milliárd forint felhasználását teszi lehetővé megyénkben.

 

Várhatóan május végéig aláírásra kerülnek a támogatói szerződések, így még megkezdődhetnek a beruházások – közölte Móring József Attila.A fejlesztési biztos kiemelte még: az első körös kiírásból még 85 somogyi pályázat vár elbírálásra, és folyamatosan jelennek meg a második körös TOP felhívások is.

 

Néhány konkrét példával is szolgált a sajtó számára, így nyertes pályázatot nyújtott be például Nikla, ahol interaktív múzeum valósulhat meg, Pusztakovácsiban új óvoda épül, Marcali és Mesztegnyő között a kerékpáros közlekedést fejlesztik, Tapsonyban pedig a védőnők munkájához biztosítanak modernebb körülményeket.

 

Biró Norbert elmondta, hogy a TOP forrásaira elsősorban települési önkormányzatok pályáztak, de a szociális infrastrukturális fejlesztések terén civil szervezetek is sikeresen szerepeltek. Közöttük találhatjuk a "Segítő kezek" Szociális és Házi Segítségnyújtó Alapítványt, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesületet és a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesületét is, de települések is nyújtottak be eredményes pályázatot ebben a témakörben.Barcs például 147,5 millió forintból fejlesztheti szociális központját.

 

A mostani döntés értelmében 81 településen 97 projekt valósulhat meg mintegy 16,457 milliárd forintból. A nyertes pályázatokból 68 esetben konzorciumi partner a Somogy Megyei Önkormányzat, mely projektmenedzsmenti, előkészítői és nyilvánosságbiztosítási, valamint szemléletformálási feladatokat jelent.

 

A TOP első körös kiírása 28,53 milliárd forintos kerettel történt meg megyénk tekintetében, melyből eddig 22,366 milliárdos támogatásról született döntés. A fennmaradó mintegy hatmilliárdos összeget az elbírálás alatt álló 85 somogyi pályázat nyertesei kaphatják meg – tette hozzá a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke.

A döntések itt elérhetőek!

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb